2018. január 2., kedd

Mindent az ásványi anyagokról



Az életfolyamatok megfelelő működéséhez elengedhetetlen az ásványi anyagok jelenléte.
Az ásványi anyagokat sokféleképp csoportosíthatjuk.

Tömegük szerint lehetnek makroelemek (Ca, P, K, Na, Cl) és mikroelemek (Cu, Zn, Mo, Co stb.). A makroelemek a szervezetben 100 mg/testtömeg kg-nál nagyobb tömegben találhatók meg, a mikroelemek pedig ennél az értéknél kisebb koncentrációban vannak jelen.

Funkciójuk szerint lehetnek esszenciálisak, szemiesszenciálisak, illetve toxikusak. Esszenciális ásványi anyagok nélkül az élő szervezetek nem életképesek. Tartós, csökkent bevitelük esetén hiányállapotokra jellemző tünetek jelentkeznek, amiket a nyomelemek megfelelő pótlása megszüntet. Ebbe a csoportba tartozik a cink, a réz, a króm stb.

A szemiesszenciális ásványi anyagok (például a bróm) hasonlók az előző csoporthoz, de nem hordozzák azok összes tulajdonságait. A toxikus csoportba tartozók pedig (például a kadmium, a higany stb.) – ahogy a nevük is mutatja – bizonyos koncentrációban káros hatással vannak az életfunkciókra.

Sok olyan élethelyzet létezik, melyben az ásványi anyagok pótlására szükség lehet. Ilyen például egy szigorúbb vagy hosszabb ideig tartó fogyókúra, illetve (az általunk nem helyeselt) koplalás. Szükségünk lehet pótlásra nagy melegben, például nyáron, vagy gyakori szaunázás kapcsán, a fokozott izzadás és az ezzel járó ásványianyag-vesztés miatt. Ám izzadás nem csupán nagy melegben történik Minden sporttevékenység során nagyon fontos az izzadás során elveszített víz mellett az elektrolitok és ásványi anyagok pótlása is. Az ásványi anyagok szükséglete megnövekedhet tartós stressz, fizikai terhelés, illetve terhesség idején is.

A pótlás legideálisabb módja a kiegyensúlyozott, vegyes étrend, ám amennyiben ez nem kivitelezhető, segítségünkre lehetnek olyan komplex ásványianyag-készítmények, mint például a CaliVita Power Mins terméke, mely hozzájárulhat a szervezet megfelelő ellátottságához.
Tekintsük át, miben is játszanak szerepet a termékben található ásványi anyagok!

A kalcium a fogak és a csontok normál szerkezetének fenntartásához szükséges. Különösen dohányzók, rendszeres kávé- és alkoholfogyasztók számára lehet fontos az extra bevitel. A fentieken túl hozzájárul még az idegrendszer és az izmok normál működéséhez is, valamint fontos szerepet tölt be a megfelelő vérnyomás fenntartásában és a normál véralvadásban is.

A magnézium elsősorban szintén a fogak és a csontok normál szerkezetének fenntartásához szükséges, de fontos még az energiatermelő folyamatokhoz, az idegrendszer normál működéséhez, a fehérjeszintézishez, a sejtosztódáshoz, továbbá a normál izom- és szívműködéshez.

A kálium a szervezet sav-bázis, só- és vízháztartásának egyensúlyában, valamint a megfelelő vérnyomás fenntartásában játszik fő szerepet.

A cink hozzájárul az immunrendszer egészséges működéséhez, antioxidáns hatásánál fogva hozzájárul a szervezetben zajló káros oxidatív folyamatok gátlásához, valamint segít fenntartani a bőr, a köröm és a haj egészséges szerkezetét. Emellett szerepe van a normál sejtosztódásban, a csont- és idegrendszer egészségének fenntartásában is.

A mangán szintén antioxidáns, emellett a szervezet fehérje-, szénhidrát- és zsíranyagcseréjében, valamint az energiatermelő folyamatokban is részt vesz.

A vas köztudottan elengedhetetlen a vérképzéshez és az oxigén szervezeten belüli szállításához.

A jód nélkülözhetetlen a pajzsmirigyhormonok előállításában.

A réz a vörös- és fehérvérsejtek szerkezetének kialakítását, valamint a haj és a bőr normál pigmentációját segíti.

A szelén antioxidáns, valamint kiváló immunrendszer-támogató.

A króm az inzulin hatásának elősegítésén keresztül befolyásolhatja a szénhidrát-, fehérje- és zsíranyagcserét.

Az egészséges életmód HÍRLEVELEINKRE ITT tudsz feliratkozni  >>>


Forrás

Az ezerarcú gyógynövény, amely közkinccsé tétetik





Ami jót tesz jószágaidnak, az jó neked is – vallották az ősi kínaiak.

Állataik olyan lelkesedéssel ették a lucernát, hogy ők is elkezdték a növény zsenge, fiatal leveleit zöldségként fogyasztani. Nemsokára a hagyományos kínai orvosok is étvágygerjesztőként ajánlották, valamint emésztőrendszeri problémák, különösen a gyomor- és nyombélfekély kezelésére.

Az ókori India ajurvédikus orvosai is főként fekélyek kezelésére használták a növényt. De felírták ízületi gyulladásos fájdalmakra és vízvisszatartásra (vizenyőre) is. A gyógynövények nagy tudósa, a halimbai esperes a lucerna golyvaellenes (illetve strummaellenes) hatását is ismerte.Az arabok legféltettebb kincsüket, a lovaikat etették lucernával, azt remélve, hogy ettől gyorsak és erősek lesznek.

A lucernát mint fontos állati takarmányt már régóta számon tartják világszerte. Azonban az utóbbi 35 évben már azok is nagyra becsülik (főleg a növény csíráját), akik sűrűn fogyasztanak salátát. Valóban, a lucerna levelei valódi biológiailag aktív tápláléknak tekinthetők, melyek biofotonjai magukban hordozzák a napenergia jótékony, gyógyító erejét. Többek között segíthetnek a koleszterinszint csökkentésében, a szervezet lúgosításában, s ezáltal a szívbetegségek, szívrohamok megelőzésében.


Lucernából származó klorofill kivonat>>>


A lucernát Frank Bouer biológus a nagy gyógyítónak nevezte, miután megállapította, hogy ennek a figyelemre méltó hüvelyes növénynek a zöld levelei nyolc esszenciális aminosavat tartalmaznak (amit az emberi szervezet nem képes előállítani). Ezen kívül minden egyes grammjában 8000 nemzetközi egységnyi (NE) A-vitamin, valamint 20000 – 40000 NE K-vitamin fordul elő, amely védelmet nyújt a vérzékenység ellen és elősegíti a véralvadást. Jelentős B6- és E-vitamin-forrás, és elegendő D-vitamint is tartalmaz, továbbá kalciumot és foszfort, ami a gyermekek csontozatát és fogait erősíti.

Számos orvos a lucernát gyomorpanaszok, felfúvódások, fekélyes állapotok és étvágytalanság gyógyítására alkalmazza, mert U-vitamint tartalmaz. Az U-vitamin (ulcus, azaz fekély elleni vitamin) a metoionin aktivált alakja. Elősegíti a gyomor és a bélrendszer sérült nyálkahártyájának megújulását (regenerálódását). U-vitamint a lucernán kívül a nyers káposzta és a savanyú káposztalé is emelt mennyiségben tartalmaz.

A lucerna alkalizáló hatása jól közömbösíti a gyomorsavat. Magas rosttartalma miatt jó székletlazító, mérsékeli a székrekedést (enyhe hashajtó), csökkenti a puffadást. Gombaellenes hatóanyagot is tartalmaz, ezért elősegíti a probiotikumok (bélbarát baktériumok) hatását. Természetes vízhajtó és lázcsillapító is. Alkalmazzák húgyhólyag- és prosztatagyulladás megelőzésére, illetve ezek adjuváns kezelésére. Jótékonyan hat emellett ízületi és reumás fájdalmak ellen is.

A lucerna a klorofill gazdag tárháza. G.W. Rappnak az American Journal of Pharmacyben (Amerikai Gyógyszerészeti Folyóirat) megjelent közleménye szerint a klorofillnak erőteljes baktériumellenes hatása van. A sebek gyógyulását is elősegíti, és miközben az új szövetek növekedését serkenti, csökkenti a baktériumos fertőzések veszélyét. A klorofillt a természet szagtalanítójaként is számon tartják.

Az elmúlt 15 év széleskörű tapasztalatai alapján fontos tudni, hogy a lucerna:


általános tonikum, amely lassan fejti ki hatását, de az mélyreható;


különösen jót tesz idős korban, mivel erősíti az immunrendszert, elősegíti az évek során felgyülemlett salakanyagok közömbösítését és ürítését, ezáltal növeli a fizikai teljesítményt és az életerőt;


mivel nagy mennyiségben tartalmazza a zsírban oldódó vitaminokat és ezek – ellentétben a vízben oldódó vitaminokkal – felhalmozódnak, lucernát csak 2–3 hónapig szabad fogyasztani folyamatosan, majd legalább egy hónapos szünetet kell tartani;

aki véralvadásgátlót (pl. Syncumart) szed, K-vitamintartalmú készítményt nem fogyaszthat, vagy beszélje meg kezelőorvosával.

autoimmun betegségben szenvedőknek lucernát fogyasztani nem ajánlatos;

a szakirodalom napi 2–4 g lucerna fogyasztását ajánlja, de dietetikus vagy orvos tanácsára nagyobb mennyiség is szedhető.

A lucerna sokoldalú gyógynövény, összes jótékony hatását felsorolni szinte lehetetlen. A sok más divatos étrend-kiegészítő mellett a lucernának mára sajnos Hamupipőke szerepe jutott. Ideje, hogy újból visszanyerje az őt megillető helyet és figyelmet.

Lucernából származó klorofill kivonat>>>

ITT FEL TUDSZ IRATKOZNI A HÍRLEVELEKRE